Címlap
Összefogás a gyermekekért PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2013. április 30. kedd, 14:13

Intézményünk tantestülete és Szülői Munkaközössége Összefogás a gyermekekért 2013 címmel jótékonysági estet szervezett. Április 20-án egy fergeteges estében volt része annak, aki velünk töltött közel 3 órát. Hagyomány, hogy tavasszal a község lakóit több órás műsorral szórakoztatja az intézmény apraja-nagyja. A tanulóink, a szülők és a pedagógusok szorgalmasan gyakoroltak, próbáltak, izgatottan készültek a nagy napra.

A délután 5 órakor kezdődő műsorunkat slideshow-val nyitottuk meg.  Iskolánk életéből Sváner Zsolt készített összeállítást. A képek az idei tanév eseményeit, történéseit mutatták be.

Jótékonysági estünket a bálok táncával, a 8. osztályos tanulók keringőjével folytattuk, melyet Poór Sándorné tanárnő tanított be.

A legnagyobbjaink után a legkisebbek következtek. Az iskola és az óvoda 2012. szeptember 1-jével ugyan külön vált, de a jó kapcsolat, összefogás továbbra is megmaradt. Köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat, és a Mesekert Óvoda gyermekei előadásukkal színesítették műsorunkat.

Községünkben évtizedes hagyománya van a néptáncnak. Nem lehet elég korán megszerettetni gyermekeinkkel a zenét, a táncot, mely egyaránt jót tesz a testnek és a léleknek is. A legkisebbjeinktől táncot láthattunk, amelyet Hajnalné Bozsó Ilona és Oláh Péterné óvó nénik tanítottak be.

Oláh Nikolett 4. osztályos tanulónk a Petőfi-héten, az iskolai Ki mit tud?-on már nagy sikerrel szerepelt. Ezen az estén Máté Péter örökzöld dalát adta elő.

Művészeti iskolánk furulya tanszakos növendékei következtek. Machnik Norbert 1. osztályos tanulónk és Kántor Fanni furulyán játszott, Nagy Ferenc volt tanítványunk pedig klarinéton. Felkészítőjük Pintér Árpád tanár úr volt.

A művészeti iskolánk nagy néptáncosai előadásában Kalocsai táncot láthattunk, melyet László Andrásné tanárnő tanított be.

A Petőfi-hét Ki mit tud? győztesei először léptek fel ilyen nagy közönség előtt.  Rózsa Zoltán a Piramis nagy slágerét a Szállj fel magasra, valamint a Veled álmodtam az éjjel című dalt énekelte, Beri Máté pedig gitáron kísérte.

Művészeti iskolánk legfiatalabb néptánccsoportja csak fél éve alakult meg, ennek ellenére összeszokottan, lelkesen ropták a Táncoló talpak betétdalára a táncot. Felkészítőjük: László Andrásné tanárnő

A gangnam style nemcsak a világot hozta lázba, hanem közönségünket is. A pedagógusok fergeteges sikert arattak előadásukkal.

 

 

Műsorunkat Lakatos Krisztián és Rácz Ervin zenével folytatta. A tehetséges testvérpár előadását vastapssal jutalmazták.

Ismét néptáncosaink léptek a színpadra. A Házasodik a tücsök című koreográfiát László Andrásné tanította be.

A pedagógusok az elmúlt években mindig megcsillogtatták színészi tehetségüket is. Két kabaré jelenettel készültek a mai estére. Először a magyar nők helyzetét mutatta be Bozsó Gizella, Poór Sándorné, Hegyes Szilvia és Sebestyén Attila, majd az Adóbevallás című darabban Sebestyén Attila tette próbára Szőllősi Valéria türelmét. A humoros, rekeszizmokat megmozgató jelenetek sikerét a taps jelezte.

A 4. osztályosaink Csúfolódót adtak elő,majd a lányok népdalokat énekeltek. Felkészítő nevelőjük Mezőné Maklári Erika tanárnő volt.

A német nyelvet tanuló gyerekeink Rozalek Henrietta tanárnővel csillagpolkát jártak, melyet László Andrásné tanított be.

 

 

 

A drámaszakköröseink a 60-as évekbe röpítettek vissza bennünket. Fenyő Miklós nagysikerű dalaira járták a twistet. A táncot Soós Lászlóné tanárnő tanította be.

Meglepetés produkcióval zártunk. A 8.b osztályban nemcsak a tanulók kovácsolódtak össze az évek alatt, hanem a szülők is. Az elmúlt években a családi nap programjai, a közös sütések összehozták őket is, és úgy gondolták, hogy gyermekeik mellett ők is színpadra állnak. Lelkesen, izgatottan készültek heteken át az anyukák és az apukák. Dicséretre méltó és becsülendő az összefogásuk, kitartásuk, példamutatásuk. Már a retro táncukkal is óriási sikert arattak, de a cigánytáncuk fergeteges zárása volt az estének. A végén még a közönség is táncra perdült. Gratulálok a szülőknek!

Az est elején és végén tombolasorsolást is tartottunk. Ezúton is köszönetemet fejezem ki a kéki Szociális Alapszolgáltató Központ kéki dolgozóinak, akik ajándékcsomagokat ajánlottak fel a sorsolásra, valamint Bozsó Gizellának, aki mint szülő biztosította a fődíjat, egy nagyon finom csoki tortát. Köszönöm a szülőknek a felajánlott segítséget (Gemzsi Andrásné, Varga Ferencné, Balogh Istvánné, Nagy Dániel), a jegyek árusítását, dekorálást, a büfé működtetését és szereplésüket műsorunkban. Sváner Zsolt biztosította a hangosítást, a Polgárőrség a rendet, Szabó Józsefnek köszönhetően pedig újra nézhetjük és szórakozhatunk az előadásokon.

 

Büszke vagyok rá, hogy intézményünkbe ennyi tehetséges, lelkes gyerek jár. Gratulálok a sikerhez, a kitartásukhoz! Köszönöm a szülőknek, hogy partnerek voltak, segítették munkánkat. Ugyanakkor nagyon büszke vagyok kollégáimra, akik a mindennapi munka mellett még éreztek magukban annyi erőt, energiát, hogy táncoljanak, szöveget tanuljanak, próbáljanak. Gratulálok, és köszönöm! Jó csapat!

A bevételünk 304.000.- Ft lett. Köszönöm, hogy megtiszteltek bennünket és elfogadták meghívásunkat, a belépőjegy árával pedig támogatták intézményünket.

Hegyes Szilvia

igazgató

 

(Aki szeretné újra megnézni a jótékonysági est műsorát, a felvételt megvásárolhatja az iskolában, valamint a képeket megtekinthetik itt, a www.kekisuli.hu oldalon.)

 

Oldal megosztása

Módosítás dátuma: 2013. április 30. kedd, 14:52
 
Copyright © 2024 Kéki Petőfi Sándor Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola. Minden jog fenntartva.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz. Sok boldogságot kívánunk!

Iskolánk névadója

Szavazás

Miből szeretnétek többet látni weboldalunkon?
 

RSS link