Címlap
Erzsébet napközis tábor 2017 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2017. november 15. szerda, 19:48

Erzsébet napközis tábor


2017. augusztus 21-25 között iskolánk 91 tanulója vett részt az Erzsébet napközis tábor programjain. A programterv összeállításakor figyelembe kellett venni az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány pályázata által előírt kötelező témaköröket (sport, iskola és környezet szépítése, művészeti nevelés, közösségépítés, buszos kirándulás stb).

Igyekeztünk minden napra érdekes, élményekben gazdag programokat szervezni. Így ismerkedtek meg a gyerekek a 3D nyomtatás technikájával. Nagyon élvezték, hogy kipróbálhatják benne magukat, és apró tárgyakat is készített mindenki azzal a speciális „tollal”, amelyik megolvasztja a műanyagot. Több forma és szín közül választhattak. Legnépszerűbb a szemüveg, ill. szemüvegkeret volt, de lehetett létrehozni sablon segítségével drónt, űrhajóst, űrhajót, kardot, pillangót, de akár kerékpárt is. Iskolánk szépítése is a középpontba került. A tanulók kisebb csoportokban őszi dekorációt készítettek, melyek az aulában és a tantermekben kerültek elhelyezésre. Az elkészült tárgyak otthonosabbá tették a termeket, ezzel a mindennapjaikat is színesebbé varázsolták.

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, tartja a közmondás. A tábor lakói közösen fogtak neki a virágültetésnek és kertszépítésének. Volt, aki ásózott, gereblyézett, volt, aki ültetett vagy földet hozott, majd locsolt. A fáradtságos munka után mindenki elégedetten nézte a közös munka gyümölcsét.

Az újrahasznosítás fontosságára is felhívtuk a gyerekek figyelmét. A beszélgetés mellett az egyik csoport aludobozokból kukát készített, melyet ma is használnak. A másik csoport teknősbékát készített PET palackokból.

A tábor minden napja tartogatott izgalmas sportprogramokat. Ezek között volt sok ismert, már jól begyakorlott sportág, de sok volt az újdonság is. Mindig népszerű, főleg a felsős korosztály körében, a kerékpártúra. Ezek a túrák kissé hosszabb távúak, mint a napi megszokott táv, így fizikailag kihívás elé állította a gyerekeket. A labdarúgótornák mindig népszerűek, főleg a fiúk körében. A tábor idején többször is volt alkalom kedvenc sportjuk gyakorlására, és nagy örömünkre egyre több gyerek csatlakozott. Egyéb csapatsportokkal is próbálkozhattak, mint a röplabda, tollaslabda és a futsal. A csocsó-bajnokságot nagyon élvezték a gyerekek. Ezekkel a sportokkal még kevesebbet találkoztak, de nyitottak voltak rá, szívesen próbálkoztak. A csütörtöki napon meghívott egyesület tartotta a boksz bemutató edzést. Mindenki a korának megfelelő szinten próbálhatta ki magát ebben a nem hétköznapi sportágban. Betekintést nyertek az edzések felépítésébe, és a sportág alapjaiba. Felpróbálhatták a bokszkesztyűket, és élőben találkozhattak nemzetközi szintű versenyzőkkel. A sport mellett az egészséges életmód másik fontos összetevője az egészséges táplálkozás. Központi programunk volt az idénygyümölcsök megismerése, és azokból egészséges gyümölcssaláta készítése.

A szerdai napon került sor a külső buszos kirándulásra. Úti célunk Sóstógyógyfürdőn a méltán népszerű Múzeumfalu volt. A Sárkány ellen sárkányfű fantázianevű foglalkozás a gyógynövényekkel való ismerkedéssel kezdődött, majd a gyerekek a saját tapasztalataikat is megoszthatták a témában. A program illatzsák varrásával folytatódott, amely főleg a legkisebbeket állította izgalmas kihívás elé. A pelenkaöltéssel legtöbben ekkor találkoztak először. A végeredmény egy kellemes illatú és mutatós kis zsák lett, amelyet hazavihettek emlékbe a tanulók. Második foglalkozás helyszíne kiemelt fontosságú volt számunkra, mivel Kék településről vitték el a Múzeumfalu területére azt az istállót, ahol a fazekasműhely került kialakításra.

Ez az épület a kéki gyerekek kulturális örökségének a része, ezért külön öröm számunkra, hogy közelről láthatták. Itt a legkisebb korosztály agyagból sünt készített. Közben különböző formázási technikákat ismerhettek meg, elsősorban kézzel dolgoztak, és az agyag tulajdonságaival barátkoztak. A következő korosztály egy kissé bonyolultabb, a rakásos technikával edényt készített, míg a legnagyobbak már a lábbal hajtott fazekas korong segítségével próbálhatták ki magukat ebben az ősi mesterségben. A harmadik foglalkozás a régi falusi játszóházak egyszerű, de annál szórakoztatóbb világába repítette a gyermekeket. Kipróbálhatták magukat többek között célba dobásban, szalmabála ugrásban is. A fennmaradó időben a skanzen területén elköltött ebéd előtt és után alkalmunk volt a kiállított épületekből megtekinteni néhányat, mint például az iskolát. Időutazásunk zárásaképpen hazafelé jövet Kemecsén álltunk meg egy frissítő fagylaltozásra, ami nagyon jól esett a fáradt kirándulóknak.

Az utolsó napon séta, mozi és habparti várt a táborozókra. Élményekkel teli, programokban gazdag hetet zártunk.

 

A tábort szervező pedagógusok

 

Módosítás dátuma: 2017. november 15. szerda, 20:03
 
Copyright © 2024 Kéki Petőfi Sándor Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola. Minden jog fenntartva.

Névnap

Ma 2024. április 19., péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz. Sok boldogságot kívánunk!

Iskolánk névadója

Szavazás

Miből szeretnétek többet látni weboldalunkon?
 

RSS link