Címlap
Túrázások PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2018. december 22. szombat, 21:35

Kirándulás a természetben

  Szeptember közepén a természetjáró szakkör tagjai éjszakai túrán vettek részt. Fél nyolckor gyülekeztünk az iskola előtt, majd busszal indultunk Demecserbe. Az időjárás kedvező volt, a gyerekek lelkesen teljesítették a távot. Kezdetben a vasúti sínek mellett haladtunk, és a Demecseri Káposztás Napok vidám hangulata kísérte utunkat. A város fényeit elhagyva, az erdőben már teljes sötétség várt ránk. Csak az elemlámpák fényei mutatták, hogy hányan vagyunk, és ki hol jár. A sötétség ellenére is találkoztunk állatokkal, megmutatta magát az őz, az erdei fülesbagoly és a koronás keresztespók. A táv felénél megéheztek a túrázók, így rövid pihenőt tartva elfogyasztottuk a magunkkal hozott szendvicseket. Sötétben nehéz a tájékozódás, mi sem találtuk meg elsőre azt az utat, amelyik kivezet az erdőből. Ettől még izgalmasabb lett a kirándulás. Vidáman, kellemesen elfáradva és sok élménnyel gazdagodva értünk haza.

Kékestető

  Az EFOP 3.3.2.-16 Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért pályázat keretén belül újabb természetjáró szakkört indítottunk ebben a tanévben. A gyerekeknek lehetőségük van buszos kirándulásra, túrázásra. Szeptember végén a szakkör tagjai hazánk legmagasabb pontjának meghódítását tűzték ki célul. Az utazás során esett az eső, a Kékestetőn erős volt a szél, mindezek ellenére a gyerekek a gyalogtúra mellett döntöttek. Sajnos a Kékestetői tévétorony kilátója felújítás miatt zárva volt. Az Elhunyt Motorosok Emlékhelye és a csúcskő megtekintése után gyalog indultunk le a hegyről. A gyerekeknek nagyon tetszett a kirándulás, hiszen hegyvidéken eddig még nem túráztunk. A növényvilág is teljesen más képet mutatott, mint az általunk megszokott alföldi tájon. Délutánra kisütött a nap, így gyönyörködhettünk a táj szépségében, az őszi természet színeiben. Utunk utolsó állomása a Parádi Kocsimúzeum volt, ahol a magyar kocsizás emlékeit néztük meg: hintók, lovasszánok, öltözetek. A gyerekek legnagyobb örömére az istállóban lovak is voltak. Fáradtan ért véget a hosszú, de élménydús nap.

Aggtelek

  November végén a természetjáró szakkör kis csapata ismét útra kelt. Az Aggteleki Nemzeti Park területén található Baradla-barlang megismerése volt a kitűzött cél. A hosszú utat megszakítva megnéztük a Diósgyőri várat, majd a barlang vörös-tói bejárata felé vettük az irányt. A 2300 méter hosszú túrát 100 perc alatt tettük meg. A barlangban 10 oC volt a hőmérséklet, a relatív páratartalom pedig 95-100 %.  A túra útvonala nagyrészt a Styx-patak medre mentén haladt, melyben nagyobb esőzések vagy hóolvadások után víz hömpölyög. Színpompás cseppkőoszlopok, zászló-, függő- illetve állócseppkövek között vezet az utunk, érintve Magyarország legmagasabb állócseppkövét, a 19 m magas Csillagvizsgálót, a Sárkányfejet, valamint a barlang legnagyobb termét, az Óriások termét. Itt fény- és hangjáték kíséretében a barlang akusztikájából kaptunk ízelítőt. Felejthetetlen élményekkel és sok új ismerettel gazdagodva késő este értünk haza.




Szűcsné Hajdu Márta tanárnő

Módosítás dátuma: 2018. december 22. szombat, 22:35
 
Copyright © 2024 Kéki Petőfi Sándor Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola. Minden jog fenntartva.

Névnap

Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz. Sok boldogságot kívánunk!

Iskolánk névadója

Szavazás

Miből szeretnétek többet látni weboldalunkon?
 

RSS link