A Magyar Népmese Napját a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére ünnepeljük meg 2005 óta. Céljuk az volt, hogy a népmesék fennmaradjanak és a mesékben élő bölcsesség tovább öröklődjön az újabb generációkra. A jeles ünnepnapnak Benedek Elek születésnapját, szeptember 30-át jelölték ki.
A mi iskolánkban is megemlékeztünk erről a napról szeptember 28-án. A bejárat melletti táblára képeket és érdekes olvasni valót raktunk ki, melyet minden érdeklődő megnézhetett, elolvashatott. Az alsó tagozatos gyerekek pedig valamilyen népmesét hallgathattak meg a tanító nénijük előadásában, majd rajzaikkal illusztrálhatták a hallott mesét. A 3-4. osztályos tanulók csoportokban izgalmas rejtvényeket, feladatokat oldottak meg a mesékkel kapcsolatban.
Természetesen nagyon tetszett minden gyermeknek ez a nap, hiszen a mesehallgatásnál gyermekközpontúbb tevékenység kevés van. Igaz, mai felgyorsult világunkban kissé szokatlan ez a foglalatosság, de nem ismeretlen. Muszáj a mai gyerekeket is egy kicsit visszafogni, lecsendesíteni, valamint gondolkodásra késztetni a hallgatott mese által. Nagyon fejlesztő hatással van a képzeletre, szókincsre, gondolkodásra egyaránt, s ezekre a képességekre nemcsak gyermekkorban, de egész életünkben szükségünk van. Úgyhogy a népmese nemcsak a hallgatóra, de az olvasóra is hatással van, mindenki tanulhat belőle, mivel egy-egy nép kollektív tudását, tapasztalatát tartalmazza.
Kedves Szülők! Szeretettel ajánlom, hogy kisgyermeketeknek minden este olvassatok fel egy szép mesét! Ezzel szépen le lehet zárni a napot, lecsendesíteni, megnyugtatni alvás előtt gyermeket. Az így együtt töltött néhány perc, esetleg fél óra pótolhatatlan a szülő-gyermek kapcsolat későbbi alakulásában is.
Sok türelmet és kitartást kívánok hozzá!
Bozsó Gizella
tanító néni
|